Monday, May 02, 2011

Túrógombóc

cottage-cheese-dumplings
Hozzávalók: 500 g tehéntúró, 2 db tojás, 120-130 g gríz*, 1-2 kk. só. Gríz, xilit, tejföl, szamóca.

Egy nagyobb tálban a túrót villával megtörtem, sóztam, hozzáadtam a felvert tojásokat, átkevertem, majd apránként adagoltam bele a grizet, amíg megfelelő állagúnak nem találtam. Letakartam és egy-két órát pihentettem. Vizet forraltam, enyhén sóztam, majd egyesével a finoman gyöngyöző vízbe engedtem a kézzel formált gombócokat (16 db lett). Megvártam míg feljönnek a felszínre, majd 3-4 percig hagytam még főni. Szűrőkére szedtem.

Közben grizet pirítottam szárazon (de egy kevés vajat vagy olajat is lehet alá tenni) és miután kissé kihűlt xilit-tel (xylitol) édesítettem. A tányérra szedett gombócokat ezzel szórtam meg, végül tejföllet csorgattam körbe, szamócával díszítettem.

[*] Errefelé a túró (cottage cheese, lásd a burek-nél) levesebb, a gríz (semolina) pedig sokkal apróbb (majdhogynem rétesliszt jellegű), ezért szárazabb túróból és nagyobb szemű grízből készítve kevesebb búzadara is elég lehet.

[i] Van aki vaníliával vagy citromhéjjal ízesíti a tésztát só helyett, én úgy szeretem, ha a só érződik ki. Van aki pirított zsemlemorzsával szereti, én grízzel, mint a szilvás gombócot, aka pucuhaluska.

5 comments:

Éva said...

Guszta lett ! Most az eperrel együtt szívesen megenném.

marisz57 said...

Én is szoktam édes túrógombócot főzni, de újabban rászoktunk a sós változatára, mégpedig kis sóval-borssal ízesített tejfölbe forgatom bele a gombócokat.

Belly said...

I love túrógombóc :-)

Anazar said...

Köszönöm Éva.

marisz57, en is csak enyhén édesen szeretem, és a só feltétlenül fontos bele, nekem így finom ;-)

Belly, who doesn't?!? =D

Bianka said...

Csábító